32Red casino magyar webhely – Könnyű elérhetőség
A 32 Red kaszinó üzemeltetője (Trannel International Ltd.) Magyarországon a desktopos és a mobile platform elérésének biztosításához egyelőre nem használ semmilyen „trükköt”. Ebből pedig az következik, hogy a 32Red casino magyar webhelyét bármikor el tudod érni tükör oldal, alternatív cím, illetve módosított webcím nélkül is. Ugyanakkor figyelembe kell venni annak tényét, hogy a webhely és a brand tulajdonosa a Kindred Group PLC, amely ellen a magyar állam már évek óta hajtóvadászatot tart az Unibet miatt.

Mindezek fényében már egyáltalán nem számítana meglepetésnek, ha az ember egy napon arra ébredne, hogy bizony a 32Red casino magyar oldalát nem tudja meg nyitni a laptopja böngészőében, sem pedig mobilon. Mennyiben ez megtörténik – amire akár komolyabb összegben fogadni is mernénk – akkor a weboldal üzemeltetője kénytelen lesz váltani, és a default / alapértelmezett domain-t lecserélni valamilyen alternatív linkes opcióra – mint például tett azt az Unibet esetében is. Ugyanis blokkolás esetén csakis alternatív módon lesz megoldható a 32Red casino magyar webszájt zökkenőmentes elérésének biztosítása.
Legvégül még annyit fűznénk hozzá ehhez a témához egy esetleges 32Red kaszinó alternatív link kapcsán, hogy az ilyen fajta megoldások rendkívül elterjedtek az online fogadás világában – például Magyarországon is, és számos szerencsejáték-vállalat kényszerű az alkalmazásukra a magyar kormány részéről tapasztalható EU-s jogokat és törvénykezéseket semmibe vevő, időről időre fellángoló blokkolási hullám miatt.
Kérjük, ne feled, hogy csakis és kizárólag olyan alternatív linkek használata ajánlott, amelyeket az operátorok bocsájtanak a felhasználóik, illetve üzleti partnereik rendelkezésére. Minden egyéb alternatív URL bizonysági kockázatot rejt, és nem alkalmas a 32Red magyar weboldalának biztonságos elérésére.
32Red casino regisztráció – Így nyiss felhasználói fiókot
A felhasználói fiók nyitása, azaz a 32Red casino regisztráció a magyar nyelvű kezelőfelületen egyáltalán nem bonyolult folyamat. Kövesd az ebben a fejezetben leírt lépéseket, és pár percen belül – ha minden stimmel – te is a 32Red kaszinó magyar ügyfeleinek táborát erősítheted.
- Első lépésként a 32Red casino regisztráció elindításához kattints a „Regisztráció” gombra (jobb felső sarokban van).
- Ekkor a képernyő közepén egy pop-up ablakban az operátor felkínálja a 32Red kaszinó regisztráció révén igénybe vehető üdvözlő bonus ajánlatot (ezt a lépést, ha nem tartasz a bónuszra igényt, természetesen kihagyhatod).
- A következő űrlap oldalon tölts ki minden kötelező mezőt: név, e-mail, jelszó, születési dátum, nemed. Ezután a „Folytatás” gombbal léphetsz tovább.
- A 32 Red regisztráció záró lépéseként meg kell adni a következőket: mobiltelefonszám, számlapénznem. Ezek mellett el kell fogadni a T&C-t és meg kell erősíteni, hogy nagykorú személy vagy.
Amennyiben a telefonszámodat is sikeresen megerősítetted, az SMS-ben kapott 4-jegyű verifikációs kóddal, már csak a KYC eljárás marad hátra, amit meglepő módon van, hogy már másnap meg kell csinálni, de olyan is előfordul, hogy hetek múltával a 32Red casino regisztráció után is ráérsz elvégezni a procedúrát.
A KYC eljárásról röviden
Abban az esetben, ha belépve – vagy e-mailben – azt az üzenetet kapod, hogy további intézkedés szükséges, a felhasználói fiókodba lépj be a 32 Red casino magyar oldalán, ahol menj rá Számla Hitelesítése menüpontra, ami megnyit egy új alodalt. Ezen az oldalon kell feltöltened a szükséges dokumentumokat. Nem kell semmi rosszra gondolni, mert elég 1-2 igazoló doksi arról, hogy ki vagy, hol laksz, és milyen módszer használsz fizetésre. A szükséges dokumentumokról pedig mindössze jó minőségi fotókat kell feltölteni a már említett aloldalon a 32Red casino Magyarország webhelyén.
A személyazonosságod – a 32Red casino vélemények – és a saját, személyes tapasztalataink alapján a legegyszerűbb módon úgy tudod igazolni, ha csinál 1-1 képet a személyed előlapjáról és a hátsó oldaláról. De erre a célra jó a jogosítványod is, sőt még az útlevél kép is elfogadott.
A lakcímed olyan bankszámlakivonat fotóval / képernyőmentéssel tudod igazolni, amin szerepel jól láthatóan a neved és a lakcímed. Erre megfelelő lehet egy olyan közüzemi számla fotója, amin az adott közmű szolgáltató logója rajta van + a neved és a lakcímed.
A fizetési mód igazolás történhet képernyő mentés képpel, vagy a befizetéshez használt bankkártya / hitelkártya fénykével, amin a CVV kód és a számok jelentős része ki van takarva.
32Red kaszinó fizetési módok & bankolási segédlet
Az online szerencsejáték szolgáltató 32Red casino fizetési módok terén megfelelő kínálatot biztosít a hazai felhasználóinak, amelyek opciók között szinte biztos, hogy te is találsz olyat, ami megfelelő a bankolási igényeid szempontjából.
A 32Red casino fizetési módok között megtalálható a NETELLER, Skrill, MuchBetter, valamint a Revolut, illetve a normális Visa és Mastercard alapú befizetési lehetőség is.

A 32Red casino kifizetés tranzakciókhoz is használhatók a fenti megoldások + Pay via Bank is. Ami a minimális és maximális összegeket illet, a 32 Red kaszinó befizetések esetében a minimum 3300 és 4500 HUF közötti, míg a max. összeg 950 000 HUF és 17 millió HUF közötti lehet az adott fizetési mód fajtájától függően. Az operátor sem a 32Red casino kifizetés sem a befizetés pénzügyi tranzakciók esetébe nem számít fel semmilyen járulékos költséget, sem extra díjat / jutalékot.
A fizetések intézése meglehetősen könnyű a 32Red casino fizetési módok alkalmazásával: belépsz, kiválasztod a fizetési menüt, valamint azt, hogy befizetni / kifizetni akarsz, és kitöltöd az adott tranzakciónak a saját űrlapját oly módon, hogy minden szükséges adatot megadsz a 32Red casino Magyarország webhelyén.
32Red casino Magyarország – 21. századi webszájt dizájn
A 32Red casino Magyarország weboldalának kialakításnál a cég fejlesztő komoly hangsúlyt fektettek a felhasználóbarát dizájnra. Az index oldalról nagyon könnyen, mindössze egy kattintással elérhető a 32Bet casino Magyarország webhelyének összes aloldala, szekciója, részlege. A jól felépített oldalon könnyedén ki lehet választani, hogy milye típusú 32Red casino játékok révén tennéd próbára a szerencséd, és mindössze 1 klikkelésnyire található az webszájt élő kaszinó részlege, ahol tömegével várnak a legjobb és legújabb live casino játékok.
Mindemellett az is dicséretes, hogy ha problémád adódik a Segítség Központban egyből találsz rá megoldást, vagy ha esetleg mégsem, akkor az onnan elérhető chaten a nagy részében élőben beszélheted meg a dolgokat a 32Red casino Magyarország magyar anyanyelvű ügyintézőivel.
32Red casino bónusz felhozatal és egyéb akciók
A 32Red casino bónusz kínálatában több, különféle jellegű promóció található, valamint olyan üdvözlő kaszinó bónusz, aminek a lehívását érdemes fontolóra venni.
32 Red kaszinó üdvözlő bónusz ajánlat új tagoknak
Az 32Red casino bónusz ajánlatai között szereplő welcome offer egy 200%-os arányú kaszinó bónuszt takar, amit, akár már 3300 HUF első befizetéssel is aktivélni lehet. A kezdő 32 Red kaszinó bónusz maximális összege 32 000 HUF. A bónusz 25-szörös megjátszási követelményeit 7 napon belül kell teljesíteni. A különféle fajtájú 32Red casino játékok egymástól eltérően számítanak be a bonus megforgatási követelményeinek teljesítésébe.
Casino játékok | Tétek beszámítási aránya |
---|---|
Nyerőgépek | 100% |
Rulett, blackjack, RNG-s póker és egyéb RNG-s játékok | 10% |
Élő játékok | 10% |
Különleges élő játékok | 10% |
32Red casino vélemények az egyéb promóciókról
A 32Red casino vélemények alapján a szerencsejáték szolgáltató cég egyéb promóciói jónak mondhatók, ezért úgy véljük, hogy mindenképpen érdemes megemlíteni őket. A promóciókban való részvétel 32Red casino promóciós kód használata nélkül is lehetséges. Ezek az akciók minden olyan felhasználó rendelkezésére állnak, aki sikeresen letudta a regisztrációt és a KYC-t.
A webhelyen elérhető „Villám Versenyek” esetében sem szükséges 32Red casino promo code megadása. Ez az akció 32 ezer HUF nyereményalappal rendelkezik, és naponta kettő alkalommal lehet benne részt venni.

Hetente egyszer 20 IP-t is szerezhetsz egy alkalommal, attól függően, hogy a webhelyen mekkora mértékű tétet teszel kockára a részvevő online casino nyerőgépes játékokon.
Amennyiben szeretnél részt venni a Korlátlan Ingyenes Pörgetések akcióban, akkor ehhez szerdai és csütörtöki napi között kell befizetned legalább 3300 HUF-ot a 32Red casino Magyarország oldalán. Ezzel az akcióval alkalmanként szerezhető akár 32 ezer HUF is bonus formájában.
Természetesen az állandó jelleggel rendelkezésre álló akciók mellett vannak olyan promóciók, versenyek, bajnokságok, illetve kaszinós kihívások, amelyek csak egy adott ideig, időszakos jelleggel állnak a felhasználók rendelkezésre. Ezeken az akciókon is érdemes részt venni a Red32 kaszinó magyar oldalán, mert igen értékes nyeremények kerülnek minden egyes alkalommal kisorsolásra a 32 Red casino Magyarország ügyfelei között.
32 Red casino játékok és RNG-s providerek
A 32Red casino játékok kínálatában nagy számban találhatók csúcsminőségű modern video nyerőgépek, valamit számos, izgalmas témájú tematikus alkotás, gyümölcsös játékgépek, és olyanok is, amelyek révén hatalmas jackpot nyereményt lehet elérni.
Természetesen a nyerőgépek mellett az egyéb online 32Red casino játékok RNG-s változatai is jelentős számban képviseltetve vannak a kínálatban. Ennek hála sokféle video póker variánssal, baccarat és sic bo változatokkal, valamint RNG-alapú rulettel, craps kockajátékkal, és számhúzás alapú RNG-s casino játékokkal tudod próbára tenni a szerencséd a 32Red casino játék szekcióban.
A sokfél alkotás olyan neves fejlesztők stúdióiból kerül a számítógéped és / vagy az okos készülékednek a képernyőjére, mint a NetEnt, Playson, Yggdrasil, Wazdan, Evolution, ELK, Red Rake, Playtech, iSoftBet, Spearhead Studios, Betsoft, Gameburger Studios, GAMOMAT, Relax Gaming, Casino Technology.
32Red casino live szekció – Élőben az igazi
A 32Red casino élő szekciójában remek felhasználói élményben lehet részed. Mindez annak köszönhető, hogy a 32Red casino live gamek, olyan kiváló fejlesztők keze munkáját dicsérik, mint az Ezugi, Evolution, NetEnt, LuckyStreak, Pragmatic Live.

A 32Red élő casino játékkínálatában sokféle klasszikus kaszinó játék valamint számos olyan is található, ami manapság rendkívüli népszerűségnek örvend. Ilyenek a többi között a showműsor jellegű játékok (Dream Catcher, Cash or Crash, Monopoly Live, Sweet Bonanza Candyland, Deal or No Deal, Mega Wheel, Crazy Time). A kvíz és showműsor típusú élő online casinó játékok mellett azért a mai napig nagyon sok felhasználó választja a klasszikusabb jellegűeket, mint a különféle rulett változat, a blackjack és az élő casinos online póker játékok.
Mindezek mellett a webhelyen a 32Red casino élő játékok szekciójában igen sokféle olyan egyéb játékkal is kellemes kikapcsolódásban lehet részed, mint például a live craps kockajáték a legkülönfélébb baccarat variánsok, és a mostanság egyre inkább kedvelt sic bo játékváltozatok.
Mire számíthatunk online casino mobile platformon?
A 32Red casino app alapú megoldásokat is nyújt a felhasználóinak, így bárki, aki legszívesebben olyan opcióval venne részt a játékban, amihez nem szükséges böngészőt használni letöltheti a készülékéhez megfelelő iOS-es vagy Androidos 32Red casino alkalmazás változatot. Az appok remekül teszik a dolgukat, kis helyet foglalnak és sebesség tekintetében nincs párjuk. Ugyanakkor az is tény és való, hogy az operátor 32 Bet kaszinó reszponzív oldala is teljesen megfelelő úgy a játékhoz, mint például a pénzügyek intézéséhez vagy akár a KYC azonosítási folyamat elvégzéséhez.
100%-osan biztonságos rendszer magas szintű adatvédelem
A webhelyet üzemeltető cég a Trannel International Ltd., amely a Kindred Group PLC cégcsoport részeként működik. Az operátor rendelkezik az MGA-s licence mellett eCOGRA, EGBA, és IBIA tanúsítvánnyal is, amelyek alapján a maximálisan megbízható cégek közé sorolandó. A webhelyet a vállalat a legfejlettebb biztonsági megoldásokkal védi, 128 bites SSL titkosítás technológiát használ minden olyan esetben, amikor ez szükséges, és rendkívül komolyan veszi a felhasználói adatoknak a védelmét is.
Ügyféltámogatás – GYIK-től az online chat-ig
A 32Red kaszinó magyar webhelyén kiváló GYIK / FAQ szekció érhető el, amelyben kereső funkció is van, és a különféle kérdések / választok fő kategóriákban vannak csoportosítva a jobb és könnyebb eligazodás végett. Amennyiben nem találod a választ az adott problémádra, akkor bármikor fel tudod venni a kapcsolatot a cég ügyféltámogatási rendszerével e-mailben kapcsolatfelvételi űrlap érvén, illetve online chaten (magyar nyelven is) minden nap 10:00 és 22:00 óra között.
Konklúzió
A 32 Red kaszinó a 100%-ban megbízható online szerencsejáték szolgáltatók közé tartozik, amelynek annyi tanúsítványa van az MGA-s licenc mellett, hogy alig férnek el a 32Red casino magyar oldalának láblécén. A webhelyen kiváló felhozatal van RNG-és minőségi élő játékokból, a mobile platformhoz elérhetők az okostelefonokra belőtt webszájt mellett iOS-es és Androidos appok is, és az is lényeges, hogy a 32Red-nél az ügyféltámogatás chaten döntően magyar nyelven folyik, teljesen kompetens agentek közreműködésével.
GYIK
❔Mennyire megbízható a 32 Red casino?
-
Jelenleg ez az egyik legmegbízhatóbb online kaszinó Magyarországon, amely EGBA és eCOGRA tanúsítvánnyal, valamint MGA engedéllyel rendelkezik, és a lehető legmagasabb a Safety Indexe!
🆔A 32 Red kaszinó élő részlegében külön kell regisztrálni?
-
Nem. Elég egy alkalommal regisztrálnod a webhelyen.
👤Unibet számlám van, lehet 32Red casino fiókom is?
-
Igen. Ennek mi magunk személyesen jártunk után, és a magyar nyelvű ügyfélszolgálat megerősítette, hogy bár mindkét brand-nek ugyanaz a tulajdonosa, nyugodtan lehet Unibet számla mellett 32Red casinó fiókja is bárkinek, de csakis egy darab oldalanként!